Szerencsénkre a hőlégballonos parádé napján jó idő volt. Van valami meseszerűen lenyűgöző, ahogy ezek a repülő bálnák felszívják magukat, láthatóan küzdenek a gravitációval, dagad-dagad a ballon, még nehézkes és esetlen, hogy aztán egyszer csak Huss!, könnyedén a levegőbe emelkedjen. 34 ballon az égen, olyan magasan, hogy a kosár már nem is látszik alattuk, magával ragadó látvány. Míg várakoztunk a ballonok szélnek eresztésére, addig láttunk egy kisebb cirkuszi előadást, meg táncot és sakkbemutatót. A sakkbemutató rém vicces műfaj egy színpadon, lássuk be, messziről nem túl látványos. Pedig a konferanszié mindent megtett, hogy a fekete-fehér kockás játéktéren folyó küzdelmet vonzóvá tegye. A gyerekeket meggyőzte, mi maradtunk és végignéztük a 11 éves fiú és a 70 éves férfi csatáját. Amúgy is dúl mifelénk a sakk-láz mostanában, D. sakk szakkörre is beiratkozott és állandóan sakkozik. Vagyis úgy csinál, mintha. A bábukat ismeri, a lépéseket tudja, az előregondolkodás nem megy még neki, de állati lelkes. R-t a tánc kötötte le. Utána megkérdeztük, hogy észrevett-e valamit a színpadon. Nem. Amit észrevehetett volna: a tánccsoport tagjai egészségesek és betegek (főként Down-szindrómások) voltak. Nem tűnt fel neki. Attól eltekintve is, hogy még mindig nem érkezett meg a Föld nevű bolygóra és valami elvarázsolt tündérországban éldegél, érdekes, hogy mennyire nem látta a különbséget. Egyszer már megmosolyogtam, amikor éppen egy kerekesszékest kerültünk ki, és elkezdett arról értekezni, hogy milyen veszélyes város ez a Münster. A logika a következő volt: mivel sok kerekesszékest lát a városban, valószínű, hogy sok baleset van, amiben az emberek megsérülnek. A sok baleset meg nyilván a rengeteg biciklis miatt van. Mondtam neki, hogy szerintem nincs sokkal több baleset ebben a városban sem, hanem inkább azt feltételezem, hogy: 1. a kerekesszékkel is tudnak közlekedni, mert a járdákon a padka, meg az épületek is úgy vannak kialakítva, és a buszokra is fel tudnak szállni 2. nem érzik csodabogárnak magukat, nem bámulják őket meg az utcán, egyrészt mert a kerekesszék nem jelent automatikusan elszegényedést, ugyanolyan az öltözékük és az igényeik, mint nekünk, másrészt (éppen ezért) mert gyakran lehet találkozni velük. Például a pénzügyminiszterük is kerekesszékben ül. Meg a néni, aki kutyát szokott sétáltatni a környéken. Ezen elgondolkozott. Aztán ott van a vak lány, aki a környéken lakik, és aki tandembiciklin szokott kerekezni az édesapjával, reggel meg a buszon találkozunk mindig. D. meséli el gyakran, amit nyáron, Pécsett, a Zsolnay-negyedben tapasztalt. Nem tudom az utca nevét, azon az oldalon mentünk be, ahol az OTP automata van. Ott van egy nagy bejárat, ahol gyakran a rácsos kapu mindkét oldalról annyira be van húzva, hogy egy keskeny, gyalogosoknak elegendő hely van csak középen hagyva. Itt általában áll egy tábla (talán Behajtás engedéllyel, vagy valami hasonló felirattal). Mentünk játszóterezni, kerültük ki a táblát, amikor D. megjegyezte, hogy talán nem volt jó ötlet a vakvezető sáv közepére állítani azt a táblát. Ez hat évesen viszonylag gyorsan átlátható. Aki meg odaállította a táblát, nyilván tudta, hogy a vakvezető sáv csak azért van, mert az EU adott rá pénzt vagy mert előírás, hogy legyen, de úgysem használja senki. A vakok úgyis otthon maradnak.