A sok mellébeszélés után térjünk végre a lényegre: lássuk, ki mit eszik. Ebben egyértelműen magyarhon a nyerő. Nem csak azért, mert magyar a gyomrom. Hanem mert ott valóban süt a nap. Ezek a szerencsétlenek tényleg nem tudják, milyen az, ha egy szőlő édes? Nagy piros betűkkel írják ki a polcokra, hogy ez nagyon édes, kihagyhatatlan ajánlat. Hát, fiúk, szólok, hogy nem ez az édes szőlő. És málna és szeder. Az epret meg sem veszem, ránézésre katasztrófa, hisz’ szezonja sincs. Viszont az almájuk és a retkük nagyon finom.

Nincsenek nagy boltok, ez az idegen helyzetét igencsak megnehezíti, hiszen szerencsétlen még azt sem tudja, mit keres, de így aztán végképp nem is találja. Sokfajta bolt van, nem jellemzőek a láncok (van Aldi, meg Lidl, meg Spar, de naná, hogy a város másik végén, és csak egy-egy mindegyikből), ámde a szemközti kisboltban mindenki nagyon barátságos, megkérdezik, mindent megtaláltál-e, Svájcból jöttél-e (hogyezthonnan?), adnak ajándékot a gyerekeknek, sőt, ha apa egyedül megy, küldenek haza is egy kis csokit. Az egész város olyan egyébként, mint a pécsi Király utca az Árkád megnyitása előtt: tele van kis, szakosodott boltokkal, pékségekkel, kávézókkal. Most jöttem rá, én is mennyire hozzászoktam a nagy bevásárlóközpontok nyújtotta névtelenséghez és nemtervezéshez: úgyis minden szembejön egy nagy Tesco-ban, minek előre gondolkodni, hogy hol, mit, hogyan praktikus beszerezni.

Mindezt biciklivel nehezítve. Ma eltekertem egy bolthoz, hogy felderítsem, nagybevásárlásra hogyan lehetne autóval megközelíteni. Nem jöttem rá, vagyis úgy tűnik, ha a fél várost megkerülve a helyes irányból közelítem meg, akkor van esélyem bejutni a parkolóba. Ellenben bicikliút több irányból is vezet oda.

A mai beszerzések eredményeként lecsós virslit csináltam: azzal a nem túl szép, fehér, majorannás virslivel (íze leginkább a májas hurkáéra emlékeztet) és bulgurral. Én kérek elnézést a lecsós virslitől.

A hús olyan drága, hogy sok időbe fog telni, amíg nem számolom át kényszeresen forintba, nem kapok szívinfarktust ott helyben és kezdek olyan kaján gondolkodni, amihez nem kell hús. Persze ez is nézőpont kérdése, G. egy kollégájának svéd lakótársa napjában kétszer süt húst magának, mert Svédországhoz képest szerinte itt nagyon olcsó a hús. Az is az igazsághoz tartozik, hogy amikor aztán vettem egy kiló pörköltnek való marhahúst, abból egy kilót fel is használhattam. Ismerjük a magyar marhát ugye, amikor hártyázás, ínazás után alig 2/3-a marad meg (és akkor ügyesen dolgoztuk fel). Ellenben ennek az az előnye megvan, hogy nyugodtan nézelődök a mindenféle tengeri kütyük között, hiszen azok legalábbis nem drágábbak, mint a hús. Így aztán remek lazacos, garnélás rizottót rittyentettem egy vasárnapi ebédre. Vagy szalámi helyett is eszünk halféléket, vacsira. Apropó, szalámi: a pirospaprikát hírből sem ismerik, pedig ha tudnák, mennyit javítana a semmilyen ízű izéiken. Még szerencse, hogy fokhagymát és pirospaprikát hoztunk magunkkal. Igaz magyar ember ezek nélkül sehova el nem indul.

A péksüteményekben jó hírük megalapozott, nagy a választék, ezt a sokféle kenyeret imádom, bejönnek a szendvicseik is. Még az is lehet, hogy sokan ezeken élnek, ugyanis a gyerekek szótanuló kártyáin az alap száz szó között ott van a Käsebrot és a Wurstbrot (sajtos és szalámis szenyó). A boltokban nem is nagyon kapni mást, csak előrecsomagolt kenyeret, péksüteményt, de a nagyobb boltok előterében mindig van pékség, hmmm! milyen illattal. A török kenyeret is nagyon szeretjük, azt majd’ mindenhol kapni.

A sajtjaik sem ragadnak le a trappistánál, bár van, amit hasonló célra használnak, mint mi a jó magyar trappistát: itt a közsajt az ementáli. Sok helyen lehet kapni kecskesajtot, nagy örömömre. A heti piacon pedig sajttálakat, mindenféle sajtokkal, akkorát, hogy egy hétig is elcsemegézzük. (Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért mi, magyarok is sokat fejlődtünk már sajtkultúra ügyben.) Néhány boltban van kefír, hurrá!, bár íze gyengébb, mint nálunk; a tejföl elmegy; a túrójukat hagyjuk: úgy csináltam belőle kőrözöttet, hogy nem kellett hozzá tejfölt tennem, annyira krémes. Ízre nem rossz, túrógombócot is lehetett belőle csinálni, de az állaga…

Az egyetemi menzáról hozzuk hét közben az ebédet, ami praktikus és gazdaságos megoldás. Változatos, nagy adag. És a kultúrával való ismerkedés része: camembert tésztával? Chilis bab tésztával? Amúgy a chilis babnak mindegy volt, egy jobban sikerült bolognai szósz ízét hozta. R. nem nagyon tud az iskolai ebédről beszámolni: általában tészta vagy krumplipüré van (ezeket ismeri fel) valamilyen szósszal és ki tudja mivel. Nem nagyon rajong érte, nem tudja beazonosítani az ételeket és nem is jönnek be neki. De mindig van desszert, leves helyett, ezt jobban díjazza. Családilag hiányoljuk a levest, azt errefelé csak mint egytálételt eszik, úgyhogy néha vacsoránál pótoljuk.

A csapvízük finom, hál’istennek, én nem szeretek mást inni. Már csak zöld szempontokból sem. És finom a fagyi. Apropó! Végre egy hely, ahol a pizzafutártól fagyit is lehet rendelni. Ezt a szolgáltatást már régóta hiányoltam odahaza. :)