Úgy nézem, életforma errefelé a karácsonyi vásár. Gyakorlatilag minden bokorban van egy Weihnachtsmarkt, nem csak Münsterben, de a környékbeli alvóvárosokban és persze, hogy a nagyvárosokban is. Karácsony előtt egy hónappal kezdték, és napról napra nagyobb a tömeg. Mint általában, itt sem a kínálat az érdekes (bármit, ami kellőképpen giccses, meg lehet kapni), hanem a hangulat. Mindenhol van egy kis körhinta, a virsli illata keveredik a forralt boréval és a pörkölt manduláéval. Délelőtt 11-kor nyitnak a bódék, de igazán este öt után élénkül meg a forgalom. Csoportokban érkeznek a turisták és a németek. Hangos baráti társaságok toporognak a hidegben, kezükben az éppen kiválasztott bódé egyedi bögréjét szorongatva.

A vásárok az azokat éppen rendező város jellegzetességeihez igazodnak. Münsterben, a város zegzugosságát kihasználva több kisebb-nagyobb vásár van a belvárosban, Osnabrückben az egész város színes fényárban úszik, hatalmas diótörők és karácsonyi piramisok, meg véletlenszerűen a házak falára vetített kisfilmek között. Ibbenbürenben korcsolyapályát építettek a város főterére, azt veszik körbe a kis faházikók. Telgtében középkori karácsonyi vásárt hirdetnek, mindenféle bolond népek öltöznek be középkori jelmezekbe, és nem csak az árusok, a látogatók is. Lehet itt venni a kertbe sárkányt (kertitörpe helyett), meg lehet nyilazni, szekercét hajigálni, krumpliban ugrálni, falovakra ülni, koncertet hallgatni, forró levest bögréből inni. Jön egy varázsló is, meg sólymászok, produkáltatják a madarakat. A közelben Betlehem-kiállítás is van, nagyon tetszetős. Dortmundban a nagyságra hajtanak. 45m-es karácsonyfa, 3 tonna, 40.000 led-izzóval. Hatalmas. A vásár is, itt egybefügg, valahol ki volt írva, több mint háromszáz standdal. Néhány sarkon zenészek, fogatlan cigányember trombitával, zenekarral kiváló muzsikát játszik. A másik sarkon keresztény fiatalok kórusa énekel ismert dalokat. Nem tudom megállni mosolygás nélkül, amikor észreveszem, hogy egy Azad nevű, keleti szőnyegeket több szinten áruló bolt előtt mondja a fiú a mikrofonba, hogy az egyetlen Isten fiának születését jöttek ünnepelni. A boltban egy másik egyetlen isten által alkotott szabályok miatt néznek olyan jól ki azok a nonfiguratív szőnyegek. A vonat idefele is, odafele is csurig van. Az emberek jönnek- mennek, ötvenes éveikben járó nők, férfiak bandákba verődve, kisiskolásként vihogják végig az utat.

Amikor Münsterben kiszállunk, D. úgy csodálkozik rá a főpályaudvar előtt álló kivilágított fenyőre, mintha nem minden sarkon ilyet látna. Vissza akar fordulni, mert Dortmundban nem vártuk meg, amíg besötétedik és a hatalmas fán kigyúlnak az izzók. Ezt én is sajnálom, de nagyon hideg volt és hosszú volt már a nap így is. A héten még vár ránk az iskolai karácsonyi ünnepség, pogácsát kell sütni. Amely pogácsa sikert arat a padszomszéd kislány anyukájánál. Aki nagyon rendes, igyekszik beszélgetni velünk, a marslakókkal, hamar ki is derül miért: ő maga orosz, az apuka török. Ő aztán tudja, milyen kívülállónak lenni egy társaságban. Paszkal, a fekete bőrű osztálytárs anyukája vadszőke lengyel, itt van a görög anyuka is, és bőrszín, arcforma alapján még jó páran vannak az osztályban, akik maguk vagy felmenőik nem itt születtek. A gyerekek izgatottak, habitusuknak megfelelőn elhadarják a versüket. R. is szerepel, kiejtése alapján nem jön rá a másik oldalamon ülő anyuka, hogy ő a magyar kislány.

Van magyar karácsony is, egy öregek otthonában kapunk egy termet, színpadot. A környékbeli magyarok sokan vannak, egy osztálynyi, legfeljebb kisiskolás korú gyerek várja szüleivel, nagyszüleivel a magyar Mikulást. A szülők el is kezdték szervezni, hogy lehessen intézményesített formában magyar írást-olvasást tanulni. Bár a gyerekek közül csak kevesen beszélnek akcentussal, de különösen a vegyes-házasságban élőknél erre igény mutatkozik. A Mikulás mindent tud a gyerekekről, csillogó szemek mutatják, hogy erre az évre még megmaradt a varázslat. Mert hinni akarnak. R. ugyan megállapítja utána, hogy ez nem az igazi Mikulás volt, látszott a szakállán, de – kérdezi csodálkozva - , akkor honnan tudta, amit mondott? A Mikulás legidősebb fia is gyanakodva kérdezi a nagy késéssel végülis a bulira befutó aput, hogy biztosan nem ő volt-e a Mikulás, de könnyen hagyja magát megnyugtatni, hogy hogyan lehetett volna, hiszen csak most ért ide a munkából.

Kezünkben az engedély, hogy R. igazoltan van távol az iskolától, csütörtökön repülünk haza. Hiába, ez Németország, mondja az igazgató, megállíthatnának e nélkül a reptéren. Egyedül itt karácsonyozni, na, azért az nagyon rossz lenne. Most megszusszanunk, eszünk otthon egy kis hazait, aztán januárban folytatjuk. Gyertyafényes, mézeskalácsillatú karácsony után lássuk, mit tartogat nekünk az a 2015-ös esztendő!