Vannak nagyszerű pillanatok. Ezek legtöbbször a semmiből, váratlanul jönnek. Amikor borospohárral a kezedben kipillantasz a teraszajtón, aztán meglepődve kilépsz, mert látod, hogy egy nem várt eső másodszor áztatta meg azt a hülye zöld pólót. Megtorpansz, az esőnek tavaszra emlékeztető illata van, olyan, amit nagyon szeretsz, csak a szürkeség nem tavaszi. Felnézel, mintha keresnéd a forrását, nem is tudod miért. Odafent, az esőre egyébként okot nem adó fátyolfelhők között húz el éppen egy utasszállító. A gép is, és utána a kondenzcsík is lemenő-nap-sárga. Mindegy, milyen szavakat akarsz használni rá, kár is keresni, élvezed, hogy kiürít. A gyomrod táján, meg a mellkasodban egyszerre légüres tér lesz, olyan zsibbasztó. Megkönnyebbülsz, minden feszültség elszáll. Követed az útját, elmosolyodsz, amikor a hangja is ideér. Szép.

Mert egyébként tele vagy feszültséggel. Tudod is miért, nincs jó napotok családilag, ünnepelnél, okod lenne rá, csak lehetőséged nem nagyon, a gyerekeket nem lehet kizökkenteni a hétköznapokból. Olyan büntetést szabtál ki rájuk egy reggeli vita után, amit tudod, hogy te fogsz legjobban megszívni holnap, mert az eltiltott dolog helyett neked kell majd egész nap szórakoztatnod őket. Büntetés az ilyen?

Otthon jobb lenne? Biztosan akadna valaki, akinek lepasszolhatnád a gyerekeket. De nem is akarod igazán, azt szeretnéd, ha már akkorák lennének, hogy lehessen velük ünnepelni. Közben gondolkodsz, hogy meg kell-e érteni őket, minden hülyeségük a Bábel miatt van, meg az új helyzet miatt? De tudod, hogy otthon is kiakadtál volna rájuk a reggeli cirkusz miatt, csak most gyorsan találni okot a mentegetésükre. És nem akarod az éppen olvasott Anne Frank naplóját felhozni nekik, pedig minden padlásszoba ablakáról az jut eszedbe. Úgyse értenék. Hál’Istennek. Kicsik is még, meg egyébként sem. Tulajdonképpen örülsz, hogy te sem érted, gondoskodtál arról, hogy nyelvi okokból se jöjjön át a teljes tartalom, megvártad az alkalmat, hogy németül olvasd, így kevésbé terhel meg.

Eszedbe jut a csütörtöki iskolai rendezvény. A Lambertussingen. Ez lampionok gyújtását, dalok éneklését, körjátékokat jelent. Az első társadalmi esemény. Egyszerre érezted mérhetetlenül távolinak ezt a világot és ugyanennyire befogadónak. A távolságra számítottál, nem lep meg egy kicsit sem, hogy mennyire fura nem ismerni azokat az itt mindenki által unalomig ismert gyerekdalokat, mint mondjuk nálunk a „Süss fel nap”, meg a „Boci, boci tarka”. (Nem véletlenek a példák, a gimiben a némettanár mesélte annak idején, hogy amikor ezeket a dalokat lefordította német gyerekeknek, azok teljesen el voltak hűlve, hogy a magyar gyerekek milyen szadisták: megfagynak a ludak, meg a bocinak se füle, se farka?!) Erre készültél, ezt mérlegeled mindig, ha szóba jön az itt maradás, ez a legfőbb érved mindenkinek: ezért nem tudnál maradni, mert kulturálisan idegen maradsz örökké. Úgyhogy semmi csalódottság, sőt inkább jóleső a rendezvény: R-t egy percre nem hagyják egyedül, hol az egyik tanár veszi el tőle a lampiont és akasztja fel a többi közé, hol a másik mosolyog rá, a harmadik meg a körjátékban áll mellé és fogja meg a kezét. Főnyeremény ez az iskola. Hogy attól van-e, hogy németek, vagy attól, hogy katolikusok, vagy attól, hogy jó tanárok? Nemtökmindegy?

Az egy év arra jó, hogy kívül maradj. Vicces kaland az egész, amikor nem nagyon érted, mit is akar az óvónéni magyarázni, a boltosról nem is beszélve. Nincs benne, hogy muszáj ismerősöket szerezni, hogy muszáj jóban lenni mindenkivel, aki szembejön, meg muszáj megérteni az egész német társadalom működését. A kívülálló kíváncsiságával figyeled, hogy nem tudod úgy bekapcsolni a tévét, hogy ne legyen valamelyik csatornán világháborút feldolgozó műsor, irigykedsz, hogy milyen jó gyerekműsoraik vannak, meg hogy valahogy mindig félig tele van az a pohár. Mert a Lambertussingen miről is szól? Hogy most a fény időszaka jön: a sötétségben lámpát, lámpást, gyertyát gyújtunk, a kandalló meleg fényénél ücsörgünk. Ha magamból indulok ki, sokkal kézenfekvőbb lenne, hogy: elmúlt a nyár, brühühü. Személyiségfüggő ez, vagy szocializáció? A fene egye meg, hát nem az Advent az egyik legjobb időszaka az évnek? Töltsük már félig tele azt a poharat, na!